2010. október 21., csütörtök

Póréhagyma leves


A mai bejegyzés köszönhető Andusnak, őszintén megvallva nem terveztem ma bejegyezni sehova, de így alakult.

Mostanság továbbra is a kispékség működtetésén dolgozom, és lassan megmutatom az első szalonképes zsemléket. Ez a hétvégére számítható ki. Kábé a fikszfaktor utáni napra.

Addig jöjjön megint egy kis laktató finomság. Nem ajánlott eljegyzésre váróknak, mert a póréhagyma karikázott formában és ebben a mennyiségben egészen sokkoló látvány.

Egyébiránt az egyik kedvenc barátom (előtte még a főnököm is volt) készítette először ezt a levest nekem, tudva, hogy én nem eszem meg a krém vagy krémszerű leveseket. Hát ezzel el is buktam ezt a dolgot, hiába voltak elveim. Neki meg érvei voltak. Azóta ( kb. 8 éve) nincsenek bennem keserű emlékek, teret nyitottam hát a krémleves konyhámba való bejutásának.  Köszi Lobi!!! :)







Az arányosítást nem tudtam elvégezni kellően, mert ez megint egy "gondolomforma" recept.



Hozzávalók:
 - Póréhagyma ( általában 1 nagyobb, vagy 2 kisebb, esetleg 3 még kisebb, netán 4 mini:))
 - kevés margarin
 - só, bors
 - húsleveskocka egy darab
 - főzőtejszín 2 dl
 - lafatnyi liszt




Kiteljesedése:

A póréhagymát mint mondottam vala sok sok karikára vágva a felmelengetett vajra futtatjuk. A karikák száma a vajon futkosás következtében megsoxorozódik majd és végül kellemesen összefonnyad. A szemed a pályán legyen, nehogy odakapjon!




Miután idáig szerencsésen eljutottunk, fel kell húzni annyi vízzel, hogy ellepje. Ne méregből, csak úgy.:)
Belepottyan egy húsleveskocka, só, picinke bors.
Kicsit fődögél a saját levében, addig a lafat liszt koncentrálódik a tejszínnel serényen.



Végül összebarátkoznak  egymással boldogságban, békességben.





Tálalható magában, vagy levesgyönggyel, esetleg kanállal.:)




15 megjegyzés:

Andus írta...

No jó! Megmenekültél :)
De Balatonalmádiért külön pucc!!!Szívem egyik csücske:)

Andus írta...

És egy ötlet a kispékséghez,a (ez itt nem a reklám helye)LIDL népbótban kapható Ciabatta liszt,amiből kutyajó,na nemm kutyának való zsemléket lehet sütni.Eredetileg kenyérliszt ugye,de én zsemléket sütök belőle.Fintora annyi,hogy készítsd el a tésztát a rajta található leírás szerint,de anyámtól lopva látva ötletet már este!!!! Ragadós,szottyos tészta legyen,ami bevonja a kezed,még tán nokedlire hasonlító,talán attól már keményebb
. Vágd hűtőbe a tál ölébe,és reggelre láss csodát a hidegben meg fog kelni:)
Utána süsd:))))Férjed lehidal,ha meleg zsemlébe pakolod hajnalban az uzsikáját.

Ancsi írta...

Anduskám, a férjed lehidalását exkluzív felvételeken megvásárolnám :))))

;))

Leves, finom!
És mellé pékárú recept,
egy szavunk se lehet.

Ezt a verset neked írtam Lulikám örömömbe' mer kedvellek!

Juliann írta...

Jó reggelt Vidám Kislányok!!!!
:))))

Köszi a verset és a tippet. A kenyérkovászos lisztet a "másik" népbótban szoktam venni, de nagyon gyakran megzsizsikesedik, ( vagy mi a répa az a kis maszat benne)ezért leálltam a kész kenyérkovász vételről.
Azért majd lehet, hogy kipróbálom.

Ancsikám a versen túl megpróbálnám azt a cukkinis receptedet a hévvégén, szabad-e? :))

Ancsi írta...

Nem táncolok :)

Csak akkor, ha lefotózod...

Juliann írta...

Természetesen, és az artisjus díjat is átutalom:)

Andus írta...

Akkor most küldjek home videot-t,azért a "meleg zsemle" is elvont fogalom :DDDDDDD Rossza az aki rosszra gondol :)))))))))))

Az egyebes kenyérliszteket ne,de a Ciabatta lisztet nyugisan megpróbálhatod,nálunk még nem volt benne semmi,mert nincs és nem volt ideje benne lenni...

Ancsi írta...

nagy zsemlébe jó pakolni :D

Andus írta...

Te kis malac :D

Juliann írta...

Anduskám!
Ha van hóm vidi, akkó küggyed édes rózsám.
SZükségem vón rá! :)

Andus írta...

Még azt is?Hát tudnék én újat mutatni neked? :-D

Névtelen írta...

Ancsikám az a koffer, ami be ha jó nagy jól lehet pakolni, de itt vidéken úgy mondják kuffer, ja és ha jó nagy akkor szarul lehet vele közlekedni
csókollak bennetek lányok :rigácsanyúúúúúú

válámi pogácsa recept is vót itten az éterben....vagy ettük???????????

Andus írta...

Na jól elvagyunk mi itt:) Úgy látom a póréhagymaleves mindenkiből a legjobbat hozta ki :)

Juliann írta...

Ezek után kicsit félénken mondom el, hogy tervezem a sajtleves - cipóban verziót blogosítani....:)

Szevasz mucikám ott lenn, rég láttunk! Mármint a lányok, én a múlt héten! És igen, nálam evett kend pogácsát, felteszem majd azt is, de mindig elfelejtem fotózni:)

Ancsi írta...

Szeva rigácsanyu :))