2010. október 10., vasárnap

Szábvéjj szendó - nagyjából mégsem

Itt vagyok, ragyogok. Bevallom, már én is unom, hogy ez a rész mindig arról szól, hogy miért nem teszek fel gyakrabban tápot, de nincs mit tenni, na.
Most egyébként vizsgára készülök, ezzel telnek napjaim, természetesen ilyenkor a legfontosabb feladat még tanulás előtt a függönymosás, új receptek kipróbálása, hogy a tetőn még nem dolgoztam, ez csak a vak szerencsének köszönhető.

A próbasütés meg is volt, a függönyök is száradnak. Mit is lehetne még tenni? ( bármit a tanuláson kívül)
Hát például tegyük fel a blogra!!!

Szóval ez a szerencsenapotok! :))))
A következőkben egy hosszabb folyamat tulajdonképpeni végeredményét látjátok, de még fejlesztendő a terület, végső soron apám nem volt üveges, de még pék sem.
És ez baj bizony, mert ha az lett volna, nem szívnék két hete a bagett sütésének technikájával.

Na mindegy, úgysem bírtok várni, és megjósolhatatlan, mikor lesz tökéletes a bagettpajti, így inkább megosztom most.

Későbbiekben azért publikálom majd, ha olyan lesz, amilyennek lennie kéne, feltéve ha akkor a járókeretem majd odafér az ámítógéphez.

Mindenesetre valamennyire vállalható már ez is, nem maradt belőle semennyi, csak a képek, úgyhogy csapjunk is bele!



A bagett tökéletes tésztáját nem találtam meg a neten ( legalábbis a mézes-zabosét), viszont nagyon sok jó, és esetlenek számára is végezhető receptből összeollóztam a saját esetlen receptemet, ami már mézes-zabos, mert ugye szábvéjjéknél a mi családunk ebbe kéri a finom belevalót.


Hozzávalók 8 db bagetthez: ( A képeken a fele látszik)

- 60 dkg sima liszt
- 40 dkg teljeskiörlésű liszt ( ez már a harmadik randi..)
- 3 kávéskanál só
- 1 kockacukor
- 1 teáskanál méz
- 5 dl langyos tej
- 10 dkg olvasztott vaj ( kihűlt)
- 2-3 evőkanál áttört, főtt krumpli ( elárulom, hogy 1 db krumpli  sok, de nyilván Nektek mindig akad a hűtőben 2-3 kanálnyi, pont a frissen reszelt gyömbér mellett)
- 1 tasak porélesztő, vagy 1 kocka fliss


Légy  bágett! 
2 dl langyos tejben ls a kockacukorban felfuttatjuk az élesztőt, jó kis barna habos legyen.
Amíg habozik, addig egy műanyag vájlingot keressé szépen előfele, és abba tegyed a liszteket, a mézet, a sót, a krumplit ( a gyömbér maradhat a polcon) és az élesztős cuccot.
Állítólag az élesztő felfutására adjunk neki 10 percet, mondjuk amíg minden mást összekanalazol, addig ez az idő szépen el is telik/tellik. ( most itt 1 l a telik, vagy kettő-e? :)))) rigácsi Kazinczy díjasom, légyszíves válaszold meg!:)
Ezt követve jöjjön a tejben fürösztés, de csak lassan adagold, mert változó a liszt folyadékfelvétele.

Szép kis cipót gyurmázunk, 30 perce ( nyugodtan lehet több is) kelni hagyjuk. Ne kapjon huzatot, jó meleg helyen legyen.

Bárki aki ezt olvassa, legalábbis akiről én tudok, az tudja, hogy mennyire nem szeretem a hideget, valószínűleg baktérium voltam előző életemben. Na, a kelesztés előtt gondold ki, hol lenne az a kellemes meleg kuckó, ahol én is szívesen leledznék nálad. Megvan?
Oda tedd a tésztát kelni, tuti jó lesz!

Nos, duplájára kelt a kis huncut, osszuk el nyolc cipó formára.
Ebből legyen 8 db 3-4 mm vastag kör alakú tészta és itt már egyesével vesszük őket számba. Mármint matematikailag.:)
A kör alakú tésztát a képen látható módon felsodrásra kell bírni., majd bevagdalni, langyos tejjel megkenegetni és zabpehellyel megszórni.
utána még 30 percet tedd vissza a kedvenc helyemre. Nem, ő nem kér kávét! :)


Végül előmelengetett tepsibe 220 fokon sütni, míg szép barnák nem lesznek.















A bagett sütése alatt előkészítésre kerülnek a belevalók. Mi a tonhalasat komázzuk a leginkább, így egy kis tonhalkrém ( tartár+tonhalkonzerv), kaliforniai paprika, egyéb zöldségek, sajtok szép elrendezésben.

Végül a terítésnél figyeljünk a fagyiskanálra, mert ugye attól lesz hiteles. Ha lett volna itthon gumikesztyűm, azt is mellé tettem volna...Hátha jön az ÁNTSZ:)

Utolsó képen jól látható a szendvics helyes tartása:)

Váljék egészségünkre!!

4 megjegyzés:

Ancsi írta...

Atyagatya ez bazijó!!!!
Hát nem mondom, hogy ezen a héten sütöm, de ezt muszáj lesz!

Külön hűtőben tárolod-é a zöld árút a húsoktól? :))))

Juliann írta...

Természetesen kérem, sőt 3 fázisú mosogatóban, enyhén hipós vízben öblögetem a salátaleveleket:)))

Andus írta...

Bazijó??? Ez maga a G pont kéremszépen.
Nyugi...én már megszoktam,hogy hetente eszünk itten valamit :-)

Juci írta...

Hát jó régi bejegyzés, de végre kipróbáltam. Annyit változtattam, hogy a főtt krumpli helyett beáztatott zabpelyhet raktam bele, főleg mivel nálam éppen pont nem volt maradék és így egyszerűbb volt, valamint azért is hogy zabpelyhesebb legyen. Így is kiválóan működött és nagyon finom lett. Köszi a receptet!